Menekülőre fogta, ezzel bukott le a fotózást hirdető erőszakoló
Reklámfotózás ígéretével kereste áldozatait az az erőszaktevő, akit egy rutinellenőrzés során menekülni kezdett, és végül így fogták el.
Reklámfotózás ígéretével kereste áldozatait az az erőszaktevő, akit egy rutinellenőrzés során menekülni kezdett, és végül így fogták el.
A nőt vélhetően megerőszakolták, mielőtt leszúrta támadóját. Ez azonban nem tudható biztosan, mert nem volt tisztességes bírósági eljárás az ügyében. A kivégzést keddre tűzték ki.
Szeptemberben teljes sötétségben erőszakolták meg egy francia gimnázium egyik 16 éves lánytanulóját az iskolai mosdóban, ezért nem tudott személyleírást adni támadójáról. A tettes azonban nyomokat hagyott a lány ruháján, így a hatóságok most tömeges DNS-mintavétellel próbálják megtalálni az iskolán belül az erőszakolót.
Vádat emelnek négy férfi ellen, akik egy kunszentmiklósi házibuliban részegen több körben próbáltak megerőszakolni egy tinédzser lányt. Ketten a férfiak közül tudták, hogy a lány még nincs 18 éves. Eleinte a buli vendégei csak nevettek az erőszakon, később azonban a lány szerencséjére megakadályozták azt. Az erőszakoskodó férfiakat így is börtön fenyegeti.
Szemérem elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki pénteken a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék.
Moses Farrow szerint Mia Farrow csak azért vádolja nemi erőszakkal volt élettársát, Woody Allent, hogy bosszút álljon az őt ért sérelmek miatt.
Hamisnak és szégyenletesnek nevezte Woody Allen a nemi erőszak vádját, amelyet nevelt lánya, Dylan Farrow hozott fel ellene nyílt levelében – írta e-mailjében az AP amerikai hírügynökségnek a filmrendező szóvivője.
Nemi erőszakkal vádolta meg Woody Allent az egyik nevelt lánya, amit a négyszeres Oscar-díjas rendező állítólag akkor követett el rajta, amikor még csak 7 éves volt - közölte vasárnap weboldalán a CNN hírtelevízió.
Kihallgatása során derült ki, hogy megvezette a rendőrséget az a lány, aki rkoábban azt állította: egy híd alatt arra ébredt, hogy valaki megerőszakolta.
A 34 éves nő együtt iszogatott a rendőrökkel, majd velük ment a rendőrség központjába, ahol a gyanú szerint négyből ketten megerőszakolták. A rendőrök egyike először tagadta a szexuális kapcsolatot, majd azt mondta: a nő beleegyezésével történt a közösülés.
Afganisztántól a Közép-afrikai Köztársaságon és Mianmaron át Szíriáig 21 olyan országot sorolnak fel egy ENSZ-jelentésben, amely a mostani és korábbi fegyveres konfliktusokban elkövetett nemi erőszakról szól. A részleteket csütörtökön ismertették New Yorkban.
Az indiai ítélet egy 1996-ban elrabolt és hetekig rabságban tartott tizenhat éves lányon elkövetett sorozatos nemi erőszak ügyében született. Az elítéltek között vannak jogászok, üzletemberek és kormányzati tisztviselők is.
Két rendőr megerőszakolt egy nőt Tunéziában, míg harmadik társuk sakkban tartotta a férjét. Az első ítéletben a nőt mondták ki vétkesnek, de a heves tiltakozások miatt a újratárgyalta az ügyet. A rendőröket hét évre ítélték.
Mumbait - India gazdasági központját - korábban az egyik legbiztonságosabb városnak tartották a nők számára Indiában. Tavaly augusztusban 4 férfi és egy fiatalkorú fiú megerőszakolt egy elhagyott textilgyárban fotózó, 22 éves nőt.
Helybenhagyta csütörtökön Újdelhi egyik fellebbviteli bírósága, hogy halálbüntetéssel sújtsák azt a négy férfit, aki 2012 decemberében csoportosan megerőszakolt és halált okozón bántalmazott egy egyetemista lányt.
Hogy nézne ki, ha egy nők uralta társadalomban egy férfi lenne kitéve szexista megjegyzéseknek és szexuális zaklatásnak? Egy francia rendező megpróbálkozott ennek bemutatásával. Női-férfi szerepcsere tíz percben. Tanulságos végignézni.
Egy ausztrál diáklány állítása szerint egy Srí Lanka-i idegenvezető Ambalangoda strandján teperte le – számolt be róla a Guardian.
Utazási tiltólistára sodorta Indiát a külföldiekkel szembeni erőszaktevések számának példátlan növekedése.
Az 51 éves nő egy újdelhi múzeumból hazafelé menet eltévedt és útbaigazítást kért. Nyolcan elkapták, kirabolták, megerőszakolták.
Késsel akart szexre kényszeríteni férfiakat egy 24 éves nő Németországban. A nőt elkapták, kórházban kezelik.